A Knopp Biosciences fázis II EXHALE vizsgálatában a dexpramipexol hatóanyag ígéretes eredményeket mutatott eozinofil asztma kezelésében.

A stroke a második leggyakoribb halálok, és a harmadik helyen áll a rokkantság okainak sorában. A stroke-incidencia 60−80%-ban a klinikai kockázati tényezőkre vezethető vissza, mint amilyen például az idős kor, a cukorbetegség, a dohányzás, az elhízás, a nem megfelelő táplálkozás, a fizikai inaktivitás vagy a pitvarfibrilláció.

A COPD morbiditási és mortalitási mutatói aggasztóak, egészségügyi költ­ségei egyre jelentősebbek. Gyógyszeres kezelésében megjelent a klinikai fenotipizálás és az ehhez igazodó személyre szabott kezelés igénye. 

Az orrpolipózis, az idült rinoszinuszitisz, az intrinszik asztma vagy az urtikária hátterében gyakran áll „aszpirinérzékenység” (analgetikumintolerancia). A betegség főként nők között jelentkezik az élet harmadik évtizedétől. A nazális tünetek évekkel megelőzhetik az asztmát vagy az akut intoleranciát. Az orrpolipok sebészi beavatkozást igényelhetnek, heteken-hónapokon belül kiújulhatnak. Az intrinszik asztma sokszor csak szisztémás szteroidkezeléssel kontrollálható.

A súlyos asztma fogalmát a betegek heterogén csoportjának megjelölésére használjuk. A súlyos esetekben újra kell értékelnünk a diagnózist és a kezelést. Célszerű megkülönböztetni a nehezen kezelhető asztmát a súlyos, kezelésre nem reagáló asztmától. Előbbi esetben optimalizálni kell a terápiás együttműködést, megállapítani és kezelni a társbetegségeket, kiiktatni a kiváltó tényezőket. Utóbbi esetben mérlegeljük, van-e alternatívája a szisztémás szteroidkezelésnek. Ehhez pontosítani kell az asztma fenotípusát az esetleges specifikus kezelés (pl. anti-IgE ellenanyag alkalmazása) érdekében. További specifikus eljárások (pl. anti-IL-5, anti-IL-13 ellenanyagok) állnak klinikai kipróbálás alatt.

Az aggasztó epidemiológiai mutatók ellenére az elmúlt évtizedek orvosbiológiai kutatásai mostohán bántak a COPD-vel.